HALSEY ONLINE » az egyetlen működő magyar rajongói honlap az énekesnőről

 

Justin Bieber – Purpose Arena Tour ‹

Justin Bieber 2017-ben ismét visszatér Európába a Purpose világturné új, arénás változatával - és ezúttal Halsey is magával viszi. Legalábbis három állomásra biztosan vele tart majd előzenekarként, és nagy valószínűséggel arra is sor kerül, hogy, miután korábban Ashley csak kivetítőn volt jelen, végre ismét előadják élőben a The Feeling című közös dalukat.

bieber5865e.png

A jó hírt Halsey Instagramon jelentette be egy képpel, amiből kiderül, hogy Justin koncertkörútjának keretében 2017. június 15-én a svájci Bernben, június 21-én az ír fővárosban, Dublinban, és június 30-án a brit Cardiff-ban lép színpadra. 

 
Ashley Nicolette Frangipane ‹

kicsikep1ed247.png

Halsey, születési nevén Ashley Nicolette Frangipane, 1994. szeptember 29-én látta meg a napvilágot. Édesanyja oldaláról olasz, magyar, és ír származású, míg édesapja lévén afroamerikai vér csörgedezik benne. A dalszerzésbe először 17 évesen kóstolt bele. 2014-ben aláírta első lemezszerződését, és kiadta a Room 93 EP-t. Egy évvel később megérkezett debütáló stúdióalbuma, a Badlands is, és azóta felénekelte például A Vadász és a Jégkirálynő, vagy A sötét ötven árnyalata betétdalát. 

Többet szeretnék!

 
jelenlegi projektek ‹

NOT AFRAID ANYMORE
Típus: betétdal
Szerep: előadó
Megjelenés: 2017. 01. 13.
Album: A sötét ötven árnyalata soundtrack
Vásárlás: ITT

modulkaba2faff.png

HOPELESS FOUINTAIN KINGDOM
Típus: 2. stúdióalbum
Szerep: előadó
Megjelenés: 2017. június
Vásárlás: -

 
csevegő ‹

 
elit cserék ‹

plastictreee1352d.png  edsheee03d6c.png  zarah0d00d.png  charlixcx50947.png
niiinnaa4b9e5.png  elitkeh2fdfc.png  elitkeh2fdfc.png  elitkeh2fdfc.png
elitkeh2fdfc.png  elitkeh2fdfc.png  elitkeh2fdfc.png  elitkeh2fdfc.png
elitkeh2fdfc.png  elitkeh2fdfc.png  elitkeh2fdfc.png  elitkeh2fdfc.png

16/11 hely szabad

Jelentkezz a chatben! A feltételekért kattints IDE.

 
infók az oldalról ‹

kicsikep2128e1.png

Téma: Halsey rajongói oldal
Nyitás: 2017. 01. 14. 
Szerkesztő: Demz
Dizájn: 2. verzió

A HalseyOnline.gportal.hu csak egy rajongói oldal, és semmilyen kapcsolatban nem áll Halsey-val, sem hozzátartozóival, sem menedzsmentjével. A kinézeten látható képek a NYLON magazinban jelentek meg 2016-ban.

 

Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K