HALSEY ONLINE » az egyetlen működő magyar rajongói honlap az énekesnőről

 

a legfrissebbek ‹

grammy // miért az apukája kísérte el a gálára?

2017.03.01. 10:46, Demz

Halsey-t több hírcsatorna is mikrofonvégre kapta a február 12-i Grammy-gálán. A City-nek az énekesnő például arról beszélt, hogy kísérője édesapja volt, aki évekkel korábban megígértette vele, hogy ha egyszer majd részt vesz a díjkiosztón, magával kell vinnie őt, valamint szó esett a közösségi médiában való őszinteségéről is. 

grammy // érkezés a backstage-be

2017.03.01. 10:43, Demz

A rengeteg dolognak hála, ami közém és az oldal közé állt, még mindig a múlt hónap közepén megrendezésre került Grammy-díjkiosztónál járunk, aminek lényegesebb pontjairól még a mai nap folyamán beszámolok. Emellett pedig bepótolom az azóta történtek leközlését, így a mai nap folyamán valódi "friss"-dömpingre számíthattok. 

Kezdésnek íme egy videó, amely a díjátadó backstage-ében készült, és azt örökíti meg, amint ő és a szintén világhírű Jason Derulo pózolnak a fotósoknak. 

grammy hírek // képek a vörös szőnyegről

2017.02.13. 10:37, Demz

Tegnap este, azaz magyar idő szerint ma hajnalban került megrendezésre a 2017-es Grammy-gála, amin, ahogy arról már rengetegszer volt szó az oldalon, Halsey is részt vett. Halsey jelöltként és díjátadóként érkezett, és ahogy ez lenni szokott ilyenkor, rengeteg kép, interjú és videó látott napvilágot. 

A mai nap folyamán igyekszem tehát minden lényeges - és kevésbé lényeges, - újdonságot leközölni, a sort pedig a vörös szőnyegen készült képekkel kezdem. 

  

Halsey egy Christian Wijnants királykék, bő kosztümben érkezett, ami alá nem öltött felsőt, sem melltartót, így ismét igazán merész és mutatós outfitet láthattunk tőle. Sajnos sok online magazin a legrosszabbnak öltözött vendégek kategóriájába sorolta őt - amit én személy szerint nem értek, az összeállítás ugyanis, bár cseppet sem számít szokványosnak a hasonló rendezvényeken, tökéletesen illett Halsey bőrtónusához és szőke hajához, valamint natúr sminkjéhez. 

új videó // érkezés a clive davis pre-grammy's eseményre

2017.02.12. 21:15, Demz

Ismét a Hollywood To You-tól érkezett egy friss videó Halsey-ról. A csatorna ott volt a tegnapi Clive Davis Pre-Grammy's gálán is, ahol rögzítették Halsey érkezését a Beverly Hiltonba, valamint egy rajongóval való fotózkodást, és a felvételt publikálták a csatornán. 

új fotók // clive davis pre-grammy's eseményen

2017.02.12. 11:54, Demz

Ma este, azaz magyar idő szerint holnap hajnalban kerül megrendezésre a 2017-es Grammy, amin Halsey is részt vesz jelöltként és díjátadóként. A Delta rendezvénye után tegnap egy újabb, a gálát megelőző eseményen vehettek részt a jelöltek, ezúttal a Clive Davis szervezésében. 

Halsey oldalán producerként tevékenykedő barátjával, Lidóval, egy mutatós, félvállas bársony kezeslábasban érkezett, de szettjét a kiegészítők tették izgalmassá. A rendezvény előtt ugyanis kedvencünk fogékszert csináltatott, és két aranyfogat is kapott. Kattintsatok az előnézetre és nézzétek meg a vörös szőnyegen készült képeket! 

  

 
Ashley Nicolette Frangipane ‹

kicsikep1ed247.png

Halsey, születési nevén Ashley Nicolette Frangipane, 1994. szeptember 29-én látta meg a napvilágot. Édesanyja oldaláról olasz, magyar, és ír származású, míg édesapja lévén afroamerikai vér csörgedezik benne. A dalszerzésbe először 17 évesen kóstolt bele. 2014-ben aláírta első lemezszerződését, és kiadta a Room 93 EP-t. Egy évvel később megérkezett debütáló stúdióalbuma, a Badlands is, és azóta felénekelte például A Vadász és a Jégkirálynő, vagy A sötét ötven árnyalata betétdalát. 

Többet szeretnék!

 
jelenlegi projektek ‹

NOT AFRAID ANYMORE
Típus: betétdal
Szerep: előadó
Megjelenés: 2017. 01. 13.
Album: A sötét ötven árnyalata soundtrack
Vásárlás: ITT

modulkaba2faff.png

HOPELESS FOUINTAIN KINGDOM
Típus: 2. stúdióalbum
Szerep: előadó
Megjelenés: 2017. június
Vásárlás: -

 
csevegő ‹

 
elit cserék ‹

plastictreee1352d.png  edsheee03d6c.png  zarah0d00d.png  charlixcx50947.png
niiinnaa4b9e5.png  elitkeh2fdfc.png  elitkeh2fdfc.png  elitkeh2fdfc.png
elitkeh2fdfc.png  elitkeh2fdfc.png  elitkeh2fdfc.png  elitkeh2fdfc.png
elitkeh2fdfc.png  elitkeh2fdfc.png  elitkeh2fdfc.png  elitkeh2fdfc.png

16/11 hely szabad

Jelentkezz a chatben! A feltételekért kattints IDE.

 
infók az oldalról ‹

kicsikep2128e1.png

Téma: Halsey rajongói oldal
Nyitás: 2017. 01. 14. 
Szerkesztő: Demz
Dizájn: 2. verzió

A HalseyOnline.gportal.hu csak egy rajongói oldal, és semmilyen kapcsolatban nem áll Halsey-val, sem hozzátartozóival, sem menedzsmentjével. A kinézeten látható képek a NYLON magazinban jelentek meg 2016-ban.

 

A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Infrashape Horizontal fittness stúdió Debrecen    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE // WISE-VOGUE    *****    * GP Life * Webes hírek * Nem csak gportálos oldalaknak * GP Life * Webes hírek * Nem csak gportálos oldalaknak *    *****    Ha fújnak az õszi szelek - forogjanak a papírforgók!!! Négy szép színes forgó érkezett a Mesetárba! Kukkantsatok be!